English version Versiunea Romana Magyar verzio

 

Gernyeszeg

A megsárgult levelek elégiáján keresztül emlékezem és kutatom a múltat, és világítok rá a jelenre. A fák lehullatják leveleiket, melyek aranysárgák a nap sugaraitól. Körülnézek és mindenhol „aranyat” látok, a fák gyökerei a messzi múltba ágaznak, ahonnan magukba szívták a szép emlékek meghittségét, és most arannyá teszik azokat. Aztán a folyón csillámlanak a kristály gömbök. Látom, amint a víz felszínén úszik egy messziről jött gondolat, és próbálom kibetűzni a szavakat, amelyeket lágyan suttog a lassú csobogás: jöttem valahonnan... Mindenki jött valahonnan... Valahonnan Erdély „szívéből”, „ott ahol a Maros vize messze földön kanyarog”.

Gernyeszeg, Maros megyében, a Maros bal partján, a Bongor hegyoldala melletti síkon fekszik, Marosvásárhelytől 17 km-re északra és Szászrégentől 15 km-re délre, tehát a két városnak majdnem a középútján. A település északon Körtvélyfájával, keleten Marosjárával, délkeleten Erdőcsináddal, délen Erdőszengyellel és Sáromberkével, nyugaton és észak-nyugaton (a Maros túlsó oldalán) Marossárpatak és Vajdaszentivánnal szomszédos.
Gernyeszeg 3,5 km hosszúságban, 851,58 ha területen fekszik. Közigazgatási szempontból a település község; nyolc falu tartozik hozzá: Marosjára, Kisillye, Kisszederjes, Nagyszederjes, Erdőcsinád, Körtvélyfája, Péterlaka és Telek. Így maga a község 8508 hektár területen fekszik 5879 lakossal. A falu maga 2026 lakossal rendelkezik. A község földrajzi arculatát a Maros széles völgye határozza meg, amely kapcsolatot teremt három nagy domborzati forma között: a Küküllők dombvidéke (Bongor hegyoldal, amely lábainál a település kialakult) az Erdélyi Mellékkárpátok (Telek dombjai, nyugatra) között.Átlagos tengerszinti magassága 340 m, legmagassabb pontja az 500 m magas Urak asztala. A Maros folyó 4,5 km-es szakasza (a község területén 7,7 km), amely meghatározó arculatot ad a falunak. Völgye jelenleg 4000 m szélességet ölel fel, baloldalon kiterjedtebb (2,5 km) míg jobboldalon szűkebb (1,5 km). Vízhozama 39,5 m2/s, mélysége 0,70 m és 1,50 m. A Marosba ömlik bele a Luc ( 41 km ), és a Péterlaka patak ( 13 km ). Folyásának sebessége 0,7 m/s, mélysége 0,70 és 1,50 m.
Gernyeszeg község éghajlata változó. Az évi átlaghőmérséklet 8,8 oC. A legmagasabb hőmérséklet emelkedések március, áprilisban történnek. Tavasszal a hőmérséklet növekedés sokkal gyorsabb, a nyugati meleg áramlatoknak köszönhetően.
Átlaghőmérsékletek az év folyamán: márciusban 3,9 oC, a nyári évszakban 19,4 oC, ősszel csökken 4,5 oC-kal, télen pedig –1,1 oC és –3,3 oC.
A Gernyeszeghez legközelebb fekvő meteorológiai állomás szerint a legalacsonyabb hőmérséklettel, -32 oC, 1942-ben, illetve a legmagasabb hőmérsékletet, 39 oC, 1936-ban mérték.
A csapadékmennyiség is a település mérsékelt éghajlatát bizonyítja. A legtöbb csapadékmennyiség tavasz végén és nyár elején keletkezik, így a májusi hónap csapadékmennyisége 60 és 100 mm. A legkevesebb csapadék a hideg évszakban, télen keletkezik: 20-40 cm-es hótakaró. Az utóbbi évek hőmérséklet emelkedése következtében a csapadékmennyiség is csökkent.
A település növény- és állatvilága a romániai, valamint az erdély-fennsíki mérsékelt éghajlatnak felel meg. Lombhullató erdők borítják a domboldalakat (tölgy, gyertyán, kőris, vadcseresznye, hárs), amelyek mellett legelők és mezőgazdasági területek húzódnak. Állatvilágát főleg az őz, nyúl, mókus, vaddisznó, fácán alkotja, míg a Maros vizében márna, csuka, harcsa található.

Annak, aki Marosvásárhely felől országúton megy Szászrégen felé, amint elhaladt a Telekiek sáromberki kastélya mellett és kiért a falu végére, szemébe tűnik a gernyeszegi kastélynak a környező fák lombja fölé magasodó roppant manzárdkupolája. A Szászrégenből
Marosvásárhely felé indulók viszont a település központja felé közeledve váratlanul találják szembe magukat a kupolás kastély bejáratával, amely előtt az országút élesen elkanyarodik.
Bármely irányból is közelítjük meg ezt a maros-menti kisközséget, a kastély uralja a faluképet, és mellette könnyen felfedezhetővé válik a település másik nevezetessége, a reformátusok twmplom.
A falu keletkezésének ideje elvész az évszázadok ködében. Egy biztos, a XIV. században már létezett. Knézeg, illetve Gernisek, majd Gernyeszeg néven említik az okiratok. A név egyrészt a szeg szóból ered, ami részt, szegletet jelentett, több ilyen végződésű helységnév van a magyar nyelv területén.
A Gernye régi szavunk, kiszáradt fát is jelent. A korai középkorban gyakorlat volt a fák kiszárítása, majd levágása, hogy így szabadítsanak fel földterületeket. Valószínű innen ered a Gernyeszeg falunév.
A helység első okleveles említése 1319-ből való adománylevél, amelyet Róbert Károly magyar király adott ki. Ebben a gernyeszegi birtokot (Sáromberkével, Sárpatakkal, Unokával és Körtekapuval) a Kácsics nembeli Somlyói és Krassói Simon grófnak adományozza a király. Pontosabban visszaadja a családnak, erre utal az oklevélben többször előforduló restitutio szó. Az oklevelek tanúsága szerint a család, ugyancsak Simon nevű tagjának a XIII. században voltak ezen a vidéken birtokai. Ez a gróf a köztudatban Simon bán néven maradt fenn Katona József: Bánk bán című műve alapján. Így hát valószínű, hogy nemzeti drámánk egyik szereplője volt Gernyeszeg első birtokosa. Eszerint II. András árpád-házi király idején ez a Simon volt a birtokos, majd 1212-es összeesküvés következtében a birtoktól megfosztották.
Az 1319-es adománylevél után Simon gróf keveset birtokolta a falut, mert ugyanebben az évben - egy másik adománylevél szerint - ugyancsak Kacsics nembeli Szécsényiéké lett. 1395-ben Szécsényi Frank vajda birtokot cserélt, így Gernyeszeg a szomszédfalukkal együtt Zsigmond király tulajdonába került. 1405-ben a birtokot Zsigmond király Somkereki Erdélyi Antalnak és testvérének Jánosnak adományozta. A két testvér ezt az adományt a Nikápolynál vívott törökellenes csatában érdemelte ki. Ez a család két és fél évszázadig marad a birtok tulajdonosa. A XVII. század közepén az Erdélyi család kihalt. 1410-ben a család engedélyt kapott várépítésre, amelyet a következő évtizedekben meg is tettek. Négyszögletű vár épül a maros egyik teraszán, (a mai kastély helyén) bástyákkal, vizes árokkal, felvonóhíddal. Az oklevelek „Castellum seu fortalitium” néven emlegetik, ami kastélyt vagy erősséget jelent. E századból már több oklevél marad fenn - 1412,1446,1471,1475,1467-es keltezésűek, amelyek igazolják a vár és hozzátartozó birtok fontosságát.
1467-ben a család rövid ideig elveszítette a birtokot, lévén hogy Erdélyi János részt vett a Mátyás király elleni összeesküvésben. Fia, István visszaszerezte, úgy, hogy feleségül vette az új tulajdonost Horogszegi Szilágyi Justinát.
Az Erdélyiek a XVI. század elején részt vettek a két „magyar király” Ferdinánd és Szapolyai János közti csatározásokban, ezért 1529-ben Erdélyi Gergelyt kivégezték, birtokait elvették. Fiai, Miklós és Lénárd 1533-ban Kendi Fernc Erdélyi vajdától visszakapták a birtokot.
Miután az Erdélyi család kihalt, a birtok a fejedelemre I. Rákóczi Györgyre szállt.
1670-75 között a Losonci Bánfiak birtokolták. 1675-ben Apafi Mihály erdélyi fejedelem, Teleki Mihálynak adományozta Gernyeszeg birtokát.
Teleki akkor Erdélyország kancellárja volt, az ország második embere, kitűnő politikus és hadvezér. Életét a törökökkel vívott zernyesti csatában fejezte be. Hamvait később a gernyeszegi templomban helyezték örök nyugalomra. A Telekiek az egyik legősibb magyar családot képezik. Birtokaik kezdetben a Temesközben és Békésben voltak, később Erdélyben is nagy birtokokat szereztek. Nevüket a Békés megyei Telekpusztáról kapták, később a Széki előnevet is felvették. A család számos politikust, tudóst adott az országnak. Bár fejedelem nem volt közöttük, mégis mindig meghatározó szerepet játszottak Erdély és Magyarország életében.
A Telekiek 1771-ben lebontják a romos várat, majd felépítik a neobarokk kastélyt, amely ma is Erdély egyik legszebb műemléke.
A falu lakosságáról számszerű adat először 1720-ból van. Gernyeszeget akkor 44 kapuval jegyezték. A családok száma ennél több lehetett, lélekszáma 350-400, az akkori nagy családokat figyelembe véve.
A két egyház anyakönyvei szerint a múltszázad végén lényegében a mai családok éltek a faluban: Berekméri, Bálint, Bona, Balog, Cápó, Csiszár, Ercse, Demeter, Fülöp, Gólya, Gondos, Kádár, Kiss, Kolcsár, Kozák, Pap, Pataki, Puci, Réti, Sütő, Szabó, Szilágyi, Szotyori, Szőcs, Vajda, Vajna - a reformátusoknál; Nucu, Pop, Rus Vale - az ortodoxoknál.
Az iskola valamikor az 1700-as évek végén létesülhetett. Mindenesetre az iskolának 24 pontos szabályzata van, amely a Gernyeszegi Református Oskolának Organizációja címet viseli. A szabályzat többek között megemlíti, hogy az iskola vallási és nemzeti válogatás nélkül befogad minden gyereket, a nevelés pedig a vallás, az erkölcs és a hazaszeretet jegyében folyik.
Az első világháború, majd a második világháború nagy változásokat okozott. De mindezeket átélve a falu nem néptelenedett el, nem sorvadt el, mint számos ilyen sorsú falu. Gernyeszeget megmentette Marosvásárhely és Régen közelsége, könnyen megközelíthetősége, másrészt a falu mindig tudott a mezőgazdaságon kívül is munkalehetőséget nyújtani. Így a hatvanas években megépült a sertéshizlalda, volt állami gazdaság, a kastélyban működő kisegítő iskola is munkahelyet biztosított 50-60 ember számára, és volt az egyik nagyüzemnek egy kihelyezett részlege. Gernyeszeg lakossága tehát az utóbbi majd három évszázadban egyenletesen gyarapodott. Nem voltak drámai lakosságcsökkenések, de a növekedés a kívántnál lassúbb ütemben folyt, lényegesen nem változtak a nemzetiségi arányok, az életkoriak eltolódtak. Csökkent az ifjabb, növekedett az idős nemzedék számaránya.
Összegzésképpen, Gernyeszeg legalább hét évszázados település. Az évszázadok során egy nagy uradalom központja, hajdani vára védelmet jelentett az egész vidéknek. Műemlék barokk kastélya a legszebbek közül való, a nagyváradi, nagytétényi, gödöllői kastélyokhoz hasonló. Az a kastély melyet neveztek a legszebb, a legbájosabb, legnyájasabb erdélyi kastélynak, a Maros ékkövének, méltó a figyelemre. Még akkor is, ha manapság már csak külsője sejtet, csillant fel valamennyit egykori fényéből, eleganciájából, miközben eltűnt belőle az a sok szellemi kincs, azok a történeti értékek, amelyek évszázadok során halmozódtak fel benne és lakóiban. Látható még néhány a parkot régebben ékesítő szobrokból: Juno, Neptun, Ceres szobrai maradtak meg az egykori szoborsor hat darabjából.
Itt található még az a ritka fa, melyet Telekiek ültettek, és csak ezt a parkot ékesíti. Meg lehet csodálni a platánok, fenyők, kőrisek és fűzek után. Ilyen koronájú, hatalmas törzsű, furcsa levelű fát ritkán látni. A gingófa átmenetet képez a lomb- és tűlevelűek között. Egyszerre hullatja el leveleit, melyek aranyszínűek lesznek, aranyszőnyeg terül körülötte a földre. Ez a fa és leveleinek hirtelen hullása adta a címet egy nemrégiben Gernyeszegről megjelent regénynek.
A kastély látványa a pusztulás jelei ellenére azoknak az emlékét idézi, akik egykor vagyonuk, hivataluk birtokában szolgáltak, teremtettek korszerű műveltséget, alapítottak iskolákat, templomokat, igyekeztek Európa ezen távoli zugába elhozni és meghonosítani a boldogabb Nyugat-Európa művészetét, életformáját.

Műemlék temploma a reformáció előtt épült, gótikus stílusban. Görgénnyel és Marosvéccsel együtt Erdély keleti részének stratégiai pontja volt évszázadokon keresztül. Jelenkori történelmét a szorgalmas munka, az állandó építkezés jellemezte, még akkor is ha a XX. század sok megrázkódtatást hozott az itt élő embereknek.
A templom a XV. században épült. Épségben megmaradt szentélye az erdélyi sajátságos gótika jegyeit viseli. E kétségtelen kormeghatározó jelleg mellett bizonyít a főbejárat felett elhelyezett csúcsíves címere a hajdani Somkereki Erdélyi családnak. 1643-ig római katolikus templom volt. Ez évben özvegy Csáki Istvánné volt a falu földesúrasszonya és a kegyura. Leírt vallomásban állítja, hogy ősei építették. A bizottság Abafáján ez ügyben döntést hozott. 1796-ban, 1868-ban és az 1910-13-as esztendőkben a templomon komoly javítási munkálatokat végeztek, részben átalakították. Mai alakját 1910-1913 között kapta, amikor a Műemlékek Országos Bizottsága 80.000 korona költséggel renováltatta. A munkálatok kezdetén a templom hajóját ásatásoknak vetették alá, kutatva Teleki Mihály kancellár földi maradványai után. Megtalálták, és rábukkantak feleségének Veér Juditnak tetemére is. Ezeket az akkor rekonstruált sekrestye-kriptába helyezték, abba a szarkofágba, amely eredetileg II. Rákóczi Ferenc hamvai számára készült.
A mennyezet kékfestésű népies kazettáit leszerelték, és helyettük a maiakat szerelték föl, az orgonát pedig a szentélybe helyezték át. 1994-ben bevezették a templomba a földgázt, majd 1997-ben megkezdték a templom javítását. Megtörtént a templom belső felújítása is.
Mindent amit lehetett felújítottak, mindent igyekeztek renoválni, csak a kripta maradt a régi állapotában. A gernyeszegi kripta körül a senkiföldje van, a juhok mindent lelegelnek. A belseje olyan állapotban van, hogy ha az emberi gonoszság nem létezne, sokáig fennállhatna. Utoljára Teleki Gézát temették oda, aki Zsukon élt. Négyökrös szekér vitte fel a koporsóját, szarvukon fekete kendő. A kripta bejárata felett kedvcsináló felirat: „Sírban nincs fájdalom, nincs élet - 1876”. Hat felnőtt és két gyermekkorban elhunyt Teleki hamvait őrzi, és tizenkilenc hely üres. A hegyoldalon büszkén áll így is.

A nevezetességekről beszélve, Marosvásárhelyre, mint a legközelebbi városra térnék ki. Ez a város, amely már 1300-tól létezett számos nevezetes épületet foglal magába. A Teleki-téka az egyik nevezetesség, amely már csak ezért is áll közel hozzám, mivel egy Teleki volt az alapítója. Ezt követően a Vár és Vártemplom kerül a látnivalók sorába. Majd a Kulturpalota, a Nemzeti Színház, a Városháza, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, az Al. Papiu Ilarian liceum, az Orvosi egyetem, a Székely Vértanúk emlékoszlopa, és a templomok mind gyönyörű épületei a városnak.

Amint felfele fut a vonat a Maros folyásával szemközt, Marosvásárhely után, Nagyernye és Sáromberke között a domboldalon szokatlan formájú magányos épület vonzza a szemet. A sáromberki Teleki-kripta. Akárcsak a gernyeszegi. A „régi temetőben”, kanadai nyárfák, kőrisek és tölgy árnyékában álló sima, fehérre meszelt falú, zsindelytetős épület, amelyet a marosvásárhelyi Téka-alapitó Teleki Sámuel emeltetett a sáromberki templommal egy időben, 1774-ben a tékával harmonizáló puritán stílusban. Semmi különös, semmi hivalkodó és semmi romantikus nincsen ebben a kriptában, ma már szinte egybeolvad a zöld füves mezővel. Régebb e köré temetkeztek az udvarban, a kastély körül dolgozó emberek is. 1774-től ide temetkeztek a Teleki család sáromberki ágának még a Nagyszebenben, Bécsben, vagy Budapesten elhunyt tagjai is 1916-tal bezáróan, amikor lezárult a sor Teleki Samuval, a sáromberki ág utolsó tagjával. Az alapzatba süllyesztett, sima feliratos kőlap jelzi ki alussza örök álmát alatta. 15 felnőtt és öt gyerek.
Teleki Sámuel kancellár, Teleki Samu Afrika-kutató kastélya, a sáromberki kastély ma líceumnak ad helyet. Kilencvenkilenc szobát foglalt magába a kastély, és Samu bácsi elhatározta, hogy vadaskertté varázsolja a sáromberki parkot, de nem tudta véghezvinni elhatározását.

Tovább haladva a szomszédos falvak legtöbbje templomairól híres, ez képezi a látnivalót. Azonban Marosvécsen is a vécsi vár uralja a falu képét, Kemény Zsigmond vára. E vár kertjében van Wass Albert sírhelye is, a híres erdélyi költő és író sírja, aki rólunk, az erdélyi magyarokról ír minden alkotásában.
Az a külföldi aki nem csak a falu történetére kíváncsi, és nem csak a nevezetességek érdeklik, az bátran kutat és fedez fel ezek mellett más érdekességeket is. Ilyenek a falu hagyományai, szokásai is, amelyek épp olyan fontosak a falu életében, mint bármelyik épület.

A falu népszokásait főleg az általános iskola (I-VIII. osztály) és az óvoda növendékei keltik életre. Ezek a kis növendékek szívüket, lelküket beleadják egy színdarab előadásakor, szerepléskor, hogy minél hűebb kép rajzolódjon ki a hagyományokról.
A faluban magyar és cigány tánccsoport működik, nagyon lelkesek. Ők a csárdás, korcsos, a sebes táncolása által próbálják azokban a néhány pillanatokban kifejezésre juttatni érzéseiket. Próbálnak mindenkit bevonni e körbe. A magyar tánccsoport 2000 nyarán alakult „Sebes” néven. A csoport tagjai fersinget, valamint posztónadrágot és lajbit viselnek, a falu népviseletének megfelelően. Szinte minden Gyöngykoszorú rendezvényen képviselik a falut.
A cigány tánccsoport a „Nefelejcs” nevet viseli, japán támogatóik is voltak. Egyszer már Japánban is bemutathatták tudásukat.
A faluban még élnek a vallásos ünnepek hagyományai is. Ezeket hűen őrzi a nép apraja-nagyja. Tudnivaló hogy falun húsvéti, vagy karácsonyi szokások jobban érvényesülnek, az emberek, a gyerekek nagyobb lelkesedéssel indulnak el öntözni vagy éppenséggel kántálni.
A karácsony ünnepe meghitt. Ilyenkor a szeretet által az ember képes újjászületni. Jó érzés az utcákon végigmenni és látni mindenhol a fényt, és képzelni, hogy ott az emberek lelkében is fény gyúl, amely képes áttörni a sötét foltokat. A karácsonyfa, az ajándékozás, a gyerekek ujjongó felkiáltásai a békességes otthon képét láttatják, ami minden ember szívébe melegséget kelt. Karácsony estéjén a fiatalok kántálni járnak barátokkal barátokhoz, rokonokhoz. Ez néha hajnalig is eltart, és ilyenkor a jókedv uralkodik mindenkin. A fiatalok elbeszélgetnek a vendéglátókkal, miközben elfogyasztják a kalácsot, megisznak esetleg egy pohár bort.
Régebb bevitték a gyerekeket a kastélyba, s a karácsonyfa alatt volt nagy ajándékozás, tizenöt éves korig minden gyermek ajándékot kapott. Bement a pap, mondott egy rövid imát, és elénekeltek egy karácsonyi dalt. A falusiak a legjobban a „Csillog villog, már fent ragyog”-ot szerették, kántáláskor is azt énekelték, és azt, amelyik úgy kezdődik, hogy „Szívünk vígsággal ma betölt”. A háziasszonyok általában otthon töltelékes káposztát készítenek, valamint sonka van az asztalon a sok más finomság mellett.
A virágvasárnap szép tavaszi ünnep, melyet nem csak a kizöldülő fák hirdetnek, hanem a fehér ruhába öltözött lányok is. Virágvasárnapján van a konfirmálás, amikor is minden díszbe öltözik, és ilyenkor az ember a szíve köré is koszorút fon, amelynek egyik fő alkotója a hit. A falu ünnepeltjei a konfirmándusok, akik néha örömkönnyekben is fürdenek, csodálják a szépet, a tisztát és azon is elgondolkodnak, hogy milyen jó lenne mindig így, őszinte szavak mellett élni.
Ezután húsvétban a fiúk bokrétát tesznek a lányok kapujára, majd piros tojás fejében meg is öntözik őket egy-egy szép locsolóvers kíséretében. Különbség van azonban a nappali és éjjeli fenyőág között. Az utóbbit már nagyobbacska fiúk teszik egy-egy szimpatikus lánynak a kapujára. Ilyenkor még kapulopás is szokás, vagy éppenséggel az ember arra ébred, hogy a tisztán hagyott udvar szeméttel van tele. Nyuszi is szokott tojást hozni, a kastélyban lakó gyerekek a parkba jártak tojást keresgélni.
Otthon bárányhús kerül asztalra, de nagymama süteményei sem hiányozhatnak.
Hagyománynak számit mindezek mellett a szüret, a szüreti bál is. Régebb egyszerre szüretelt mindenki, de ma már nem egyeztethető az időpont, sőt a szüreti bál sem feltétlenül közvetlenül a szüret idején van. Ekkor a népviseletbe öltözött fiú meg leánysereg végigvonul az utcán, a szekéren, és hívogatja a népet a bálba. A bálba a csőszfiúk nem tudják sokáig őrizni a szőlőt, az hamar el lesz lopva, a jókedv senkit sem állít meg, ilyenkor reggelig mulat mindenki.
A farsangot sem kell kifelejteni, ez az időszak alatt szokás volt a fonó, kendert s gyapjút fontak az asszonyok, lányok. Jöttek a legények is, beszélgettek, szórakoztak, szavaltak s végül jöttek a maskarások birkabőrbe öltözve. Ezt ma már nem őrzik annyira, inkább az iskolások körében él még, akik álarcos bulikat rendeznek.

Az iskolák kezdetektől fogva a művelődés és a tudomány alapintézményei voltak, ezenkívül közösségmegtartó erőt is jelentettek. A gernyeszegi iskola valószínűleg a XVII. század második felétől működik. Az épület homlokzatán „A néppel a népért” felirat állt, amelyet Teleki Domokos írattatott, amely jellemzi a gróf egész életét. 1930-ban Gernyeszeg lakosságának háromnegyede ír és olvasott, ez jóval magasabb a megyei átlagnál. 1945-1989 közötti időszakban minden ideológiai és politikai megszorítás ellenére színvonalas munka folyt mind a román, mind a magyar tagozaton. Évente több végzett jutott be a legjobb vásárhelyi, régeni, udvarhelyi vagy nagyenyedi líceumokba, majd egyetemekre. Ők képezték a község értelmiségi utánpótlását, tanítók, tanárok, mérnökök végeztek nagy számban.
Az elemi osztályok tantermei a legotthonosabbak, mindez a tanítónők és kis tanítványaik keze munkáját dicséri, az óvodában hasonló a helyzet.
A tanulók rendszeresen részt vesznek tantárgyversenyeken, olimpiákon, matematikából, informatikából, román nyelvből, magyar nyelvből, történelmi vetélkedőkön, sportversenyeken, mindenhol szép eredményekkel. Hagyományossá váltak bizonyos ünnepségek, rendezvények, mint december 1., március 15., farsang, anyák napja, gyermeknap, évzáró.
Megrendezésre kerülnek továbbá szavalóversenyek, rege mondó versenyek is.
Az iskola mindig alkalmazkodott a korszak követelményeihez, mindig a jobb, a színvonalas intézmények közé tartozott. A helység életében mindig meghatározó szerepe volt, az útravaló, amit végzettjeinek adott, kitartott egy egész életre. A történelmi nevezetességű Gernyeszeg múltja kötelez arra, hogy iskolája is méltó legyen e hírnévhez, hogy testileg, szellemileg, lelkileg ép embereket neveljen-képezzen, akik megtalálják majd helyüket egy modern és állandóan változó társadalomban is.

Sohasem lehet tudni azonban, hogy mit rejt magába a kastély parkja, hogy ez a falu még mit tartogat az emberek számára. Álmodni kell, álmodni szabad, szárnyaink nem ütközhetnek kőfalakba. Nevezetességek, látnivalók bőven akadnak, a hagyományokat mindenkor megőrzi a nép, épp úgy mint lélekszámát.
Szívesen fogad a falu bármikor vendégeket, kirándulókat, és velük a kapcsolatot sokáig tartják fenn. Megközelíthetősége is könnyű, a főút mellett a kastély büszkén hívogat mindenkit.
Szép emlékek itt biztos születni fognak, látványa mindig mindenki szívében megmarad a nép szeretetteljes fogadtatása mellett.

„Vén kastély a Maros völgyében,
Vén fák között, a parton épen,
Kékes ködökkel Gernyeszeg,
Jó tetted az Isten áldja meg.”

(Gyulai Pál)